Milyen nap van

Sok esetben nehézséget okozhat egy váratlan munkahely megszűnés, vagy más okokból történő kényszer munkahelyváltás. Ez mindig stresszel és fenntartással jár, tele aggodalommal. Számtalan olyan esetről hallottunk, már a környezetünkben is, hogy valaki a saját szakmájában nem tud elhelyezkedni. Vagy ha találna is olyan helyet, ahol a megszerzett tudását kamatoztathatná, akkor olyan feltételekhez kellene alkalmazkodni, amit akár az időközben megváltozott családi állapota, vagy az égésségi állapota, vagy az idő múlásával járó fizikai állapota nem tesz lehetővé. Ilyenkor nem sok esélyt hagy számunkra a sors, és valahogy nagyon gyorsan megoldást kell találnunk. Nem marad más, csak az, ha szakmai képesítésünket, magasabb szintre fejlesszük, vagy esetekben egy számunkra új szakmát tanulunk meg. Ilyenkor sok mindent mérlegelnünk kell.

Mérlegelés szüksége.

A mérlegelés, nagyon szükséges, mivel a nagy többségben azok a munkakeresők vannak, akik anyagi helyzete nem engedheti meg, a több éves tanulást, és annak az időszaknak a munkából való kiesését, és az ezzel járó kereset kiesést. Arról nem is beszélve, hogy az oktatás is esetenként nagyon költségesek. De van egy másik szempont is amit mérlegelni kell. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a környezetünkben, nem minden szakma képviselteti magát. Teszem azt, hogy gumigyártást ne kezdjünk el tanulni, beleölve, időt, pénzt és energiát, mikor a környékünkön nincs is gumigyártó cég. Tudom ez egy eléggé kisarkított példa volt, de a lényeget tükrözi. Mindenféleképpen végezzünk egy kis kutatást a környéken, és azután kezdjünk el szelektálni.

Ehhez azért, szeretném hozzátenni, hogy sajnos vannak olyan régiók ahol, a kevés munkahely miatt, szűkülnek a lehetőségek. Itt sok esetben nem marad más megoldás, mint a távoli munka lehetőségét megfontolni.  Ebben az esetben is azért az átképzés lehetősége fennáll, és szerencsés esetben elkerülhető a távoli munka bevállalása.

Minden esetben ezeket a mérlegeléseket, és kutatásokat, el kell végeznünk, ha a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb megoldásra törekszünk.  A munkahely választás legnagyobb veszélye, a kényszerhelyzetben való döntés, vagy az, ha elkapkodjuk azt. Mindkét esetben, egy olyan eredmény születhet, hogy abból már nehéz kimászni. Egy ördögi körbe eshetünk.  Egy rosszul megválasztott munkahely, sok esetben több kárt okozhat, mint hasznot. Tehát ha csak nem arról van szó, hogy mindegy milyen munka, csak legyen valami bevétel, mert már a megélhetés forog kockán, akkor legyünk körbetekintőek. Természetesen egy ilyen helyzet mindig kompromisszumokat követel tőlünk, és a környezetünktől, de ha tehetjük, húzzuk meg a határt hogy mi az ameddig elmehetünk.  Ebből ne engedjünk, csak esetleg valami extrém esetben. Nézzük az átképzés lehetőséget, mint esetleges megoldást.

Talán ez megoldás lehet.

Van egy, véleményem szerint talán megfontolandó lehetőség. Persze ez csak egy a néhány közül, de én ezt tartom egyszerűbbnek, és véleményem szerint a legtöbb helyen az egyik legjárhatóbb út.

Mindenhol vannak vendéglátóhelyek. Magyarország településeinek elhelyezkedése, nagyon kedvező, hisz nagyobb városok, települések szinte mindenhol aránylag könnyen és gyorsan elérhetők. A nagyobb településeken mindenhol vannak emeltebb szintű vendéglátóhelyek, akik szeretnének normális sínvonalat nyújtani. Érdemes ebben az irányba is gondolkodni. Az átképzésünket, ha úgy építjük fel, hogy valami olyat tanulunk, amit kevesen tudnak, vagy esetleg valami értéket tudunk vele vinni a megcélzott munkahelyünkre, akkor az esélyünket megsokszorozzuk, hogy legyen, egy olyan munkánk ahol megbecsülik a tudásunkat.

Vannak nagyon jó, barista képzések Budapesten, ahol egy olyan szakmát kapunk, amivel egy vendéglátó tulajdonosa csak nyerhet. Ezzel előnyre tehetünk szert a többi munkahely kereső társunknál. Növeljük az esélyeinket. Átlagos pultosként kevesebb az esély versenyezni, de ha valami plusz dologgal szolgálhatunk, mindjárt tárgyalóképesebbé válunk.  Ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget és fontoljuk meg, ha nem szeretnénk, kényszer pályára kerülni és ebből kifolyólag, rossz döntést hozni.

Mai programomat egy számomra kedves időtöltéssel töltöttem. Mi lehetne ez egy hosszú hét robotolása után, mint learatni a kemény munka gyümölcsét, és vásárolni egy jót. Na ezt tettem ma én is. Az utcákat róttam, kényelmesen, komótosan, hogy levezessem a hétköznapi stressz okozta fáradalmakat. Egyedül mentem mivel egész héten emberekkel foglalkozom, és egy kis magány nem jön ilyenkor rosszul. Először a kötelező bevásárlást ejtettem meg, ami rutinszerű, hogy több időm maradjon a bámészkodásra. Miután a konyha feltöltésén már túl voltam, nem is késlekedtem tovább, autómba bepakolva tovább siettem egy olyan környékre, ahol tudtam, hogy azt az élményt tudja nyújtani, amire nekem most szükségem van. Szeretnék magamra is költeni, de családom számára is valami meglepetéssel hazaérni. Be is mentem jó pár ruhásüzletbe, cipős üzletbe. Találtam mindenhol olyat, amit szemrebbenés nélkül hordanék, de azért a pénztárcám kapacitását is kellett néznem. De ez egyáltalán nem szegte kedvemet, hisz ez a nap az enyém! Ezzel a tudattal pár apróság megvásárlása után siettem is tovább. Hiszen annyi látnivaló van még, és nem szeretnék elhalasztani semmi jó vételi lehetőséget. Betévedtem egy kávézóba is, ahol szerintem életem legfinomabb kávéját ittam. Na jó a kávé lehet hogy nem volt a legjobb, de a hangulaton eredményeképp minden esetre egy élmény volt. Hisz ez a nyugalom, és szabadság érzése, igazán ízletessé tette.

Mindenkinek, amit szeretne.

Továbbmenve, betértem egy elektronikai boltba, ahol a lányaimnak is vettem ajándékot. A kisebbik tudom, hogy kinézett egy telefon tokot, amiért sóvárog egy ideje. Természetesen megvettem neki. A nagyobbik lányom egy vezeték nélküli sztereó fülhallgatót szeretett volna a telefonjához, hogy edzés közben az általam azért annyira nem kedvelt zenéit hallgathassa. Természetesen nem is nekem kell, hogy megfeleljem a zenéje. Gondoltam meglepem vele, hisz olyan lelkesen jár az edzésekre, hát legyen még jobb neki.

A felismerés.

Így, hogy már azért az idő is elment, meg a pénzem is kezdett fogyni, rájöttem, arra hogy a férjem még kimaradt a jótékonysági körutam során. Kicsit kétségbe is estem, mert tudom, hogy nem sértődne meg, de nekem lenne kellemetlen, ha üres kézzel állítanék be miközben mindenkinek vettem valami olyat, amit tudtam, hogy szeretne magáénak tudni. Lelkiismeret furdalásom lett egy pillanat alatt. Mivel, hogy a boltok lassan zárnak már egy erős pánik is elkapott. Mit tegyek? Miközben kapkodtam a fejemet, a kétségbeeséstől, egyszer megláttam egy motoros boltot, ami még nyitva volt. Oda siettem, de elképzelésem sem volt, hogy mit is vehetnék a férjemnek, mert Ő sosem mondja, hogy neki mire van szüksége. Igazából mindene megvan, amire szüksége van, és nem jutott eszembe semmi. Abba bíztam, hogy mivel motorozás a hobbija, így találok neki valami olyat, aminek örülne. Bementem, és segítséget kértem az eladó férfitől. Nagyon kedvesen mosolygott rám, és egy kicsit zavarba is jöttem, hogy gőzöm sincs a férjem ilyen jellegű vágyairól. Mivel ezt a zavaromat az eladó, hamar felismerte, az akciós bukósisakok felé mutatott. Ebben a pillanatban, mint egy hidegzuhany, bevillant, hogy a férjem nemrég panaszkodott a sisak bélésére, hogy már elég öreg, és kényelmetlen. Ezt a felismerést észrevéve az eladó férfi, mutatott pár olyan sisakot, amit a legfrissebb katalógusokban látni. Mit ne mondjak? Összezavart, vele hisz az egyik szebb, mint a másik. Mivel férjem ízlését jól ismerem kiválasztottam az ilyen szempontból nézve a megfelelőt. Nagyon boldog voltam, és hálás voltam az eladónak a segítségért. Miután kifizettem, és kedvesen megköszöntem a segítséget és a kiszolgálást, megfordultam és elköszöntem. A férfi halkan de mégis jól hallhatóan udvariasan megegyezte: „szerencsés az Ön férje”

Egy szelíd de köszönetet mondó mosollyal konstatáltam ezt a gesztus, és kiléptem a bolt ajtaján. Egész hazáig, egy kellemes érzés, és egy széles vigyor kísért. Jól esett ez a megjegyzés attól az eladó férfitől. Tudtam nem a sisakra, értette a dolgot, és legyezgette a hiúságom, és jól jött a szembesítés, arra hogy én is szerencsés vagyok, hogy ilyen férjem van.  A család nagyon örült az ajándékoknak, és egytől egyig mindenkinek az jutott amit szeretett volna. Tudom, nem mostanában lesz erre lehetőségem, de ez egy olyan nap volt, amit sosem feledek.

Szép napsütéses időre ébredtem ma! Ez önmagában nem lenne egy nagydolog, de gyermekem egyik fontos napja ez. Végre rá tudott beszélni, hogy a motoros cuccait, kicsit fel kéne frissíteni. Nem volt könnyű dolga, hisz én ezt az egész motorozási mizériát ellenzem. Természetesen annak nagyon örülök, hogy sikeres, meg hogy olyan dologgal foglalkozik, ami tetszik neki, de azért elsősorban anya vagyok. Kötelességem aggódni a testi épségéért.  Három éve motorozik már sportszerűen, de még mindig nem tudtam megszokni. Nem is szeretek kijárni az edzéseire, a versenyekről meg nem is beszélve. Persze ott kell lennem, hiszen azért az anyai bátorítás nagyon is el kell. Na meg valljuk be, ki ne szeretne dicsekedni a fiával. Olyan büszke vagyok rá, de nagyon féltem. Nagy zsivány ez a gyerek mert most is kihasználva a félelmemet, megkereste azt a gyenge pontot, ahol már nem mondhatok nemet a szerelésvásárlásra. Mivel már régóta rágta a fülemet, hogy kéne egy új bukó, meg valami jobb nadrág, és a kabátot is ideje lenne valami menőbbre cserélni, de látta, hogy nem hajlok rá. Ezért más módszerrel próbálkozott. Mivel tudta jól hogy aggódom érte, megfogott ennél a pontnál. Egyik nap elémállt, és azt mondta: „Anya! Tudom, hogy mennyire aggódsz értem, és ezt szeretném megköszönni neked. Tudod én, szeretem, mikor aggódsz, mert tudom, hogy fontos vagyok neked. De hidd el én, vigyáznék magamra, de ezekkel a védőcuccokkal már nem tudok. Ezeknél vannak jobbak. Olyanok, amik jobban vigyáznak rám, Hiszen te mondtad mindig, hogy a védőcucc a legfontosabb. Most hogy kellene, akkor meg azt mondod, hogy van nekem, és nem kell másik?”

Na ezzel azért kiverte a biztosítékot nálam. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék erre, Legszívesebben, egy nagy fülest érdemelt volna, hogy ennyire manipulál engem, de viszont egy nagy ölelés mellett döntöttem, mert annyira jól esett, amiket mondott. Még akkor is, ha tudtam, hogy mire megy ki a játék. Beígértem neki, hogy ma elmegyünk és választunk új szerkót. Na ezért fontos ez a nap! Autóba ültünk, és elmentünk a szokásos motoros boltunkba. Nagyon szeret ide járni, és álmodozni a sok jó szerelés között. Igazi vidámpark ez neki. Az eladó srácok imádják, és mindig kap valami kis ajándékot tőlük. Igazi kis szelíd motoros az én fiam. Most a legnehezebb feladat, amit meg kell oldani az a gyerek bukósisak. Nem mindegy, hogy milyet vesz fel az ember, mivel ha kényelmetlen, vagy nem tetszik neki, már zavarni fogja a viselése, és nem a motorozásra koncentrál. Ezt meg nem engedhetem meg. Tehát egy vagyonért vettünk egy megfelelőt. A motoros nadrágról és a kabátról nem is beszélve.  Miután egy vagyont elköltöttünk ezen a pár négyzetméteren, gondoltam egy gyorséttermi kajára azért beugorhatnánk, és megünnepelhetnénk az új szerelést. Így is tettünk. Adtam a két hete tartó fogyókúrámnak, és elmentünk haza. Hosszú volt ez a nap, de mindent megért azt látni, hogy mennyire boldog a gyermekem. Persze ezt lehet úgy nézni, hogy megvásároltam ezt az érzést, de higgye el nekem mindenki, hogy mindegy mi az ami kiváltja ezt. Persze ez is egy lehetősség, és ha valaki szerencsés, igy is megteheti, de ez nem ilyen egyszerű. A gyermekem, nem a drága dolgoknak örült a legjobban, hanem azért mert rá tudott venni valamire, amire nem hajlottam, sőt elleneztem. Azóta minden edzését végignézem, és minden versenyét végig izgulom. Persze aggódom még, de láttam, hogy mennyire észnél van ez a gyerkőc.

Ma kedd van! Sajnos a napom nagy részét munkakereséssel kell töltenem. De ez nem meglepő. Így telelnek napjaim már, nagyjából két hónapja. Micsoda változás. Egyik nap olyan, mint a másik.

Reggel felkelek, megiszom a kávémat, szép lassan. Nyugodt vagyok, de csak, azért mert az agyam még nem indult be teljesen. Hisz tegnap is késő estig küldözgettem az önéletrajzokat, szerte a világba. Nem túlzás! Nagyjából tíz ország, mintegy nyolcvan cégéhez adtam be önéletrajzot. Természetesen válasz nem érkezett sehonnan. De nem adom fel. Az Internet világában, korlátlan lehetőségeim vannak. Legalább is ezzel indítom a napjaim, hogy ne keseredjek el, idő előtt. Így legalább, csak a délutánom telik el nyűgösen. Azért ez sem rossz. Mert délutánra mindig rájövök, hogy reménytelen az egész. Azért még egy pár órát arra szánok, hogy elküldöm a délelőtt talált címekre az előre megírt önéletrajzokat, ne vesszen kárba az eddigi munkám. Aztán éjszakára, mire mindenhová elküldtem, a kimerültségtől ágyba esek. És egyszer csak, felkel a nap!

Aztán rájövök, hogy ma szerda van!

Felkelek, megiszom a kávémat, szép lassan. Nyugodt vagyok, de csak, azért mert az agyam még nem indult be teljesen. Hisz tegnap is késő estig küldözgettem az önéletrajzokat, szerte a világba. Mondom én! Ugyan olyan nap, mint a többi.

Vagy mégsem? Valami érdekes érzés fogott ma él. Miközben ittam a kávémat egy érdekes, izgatott állapotba kerültem. Rég nem éreztem ezt az érzést, hisz mindig ugyanazok a dolgok történtek velem nap, mint nap. De ez rendkívül érdekes volt. A szíven hevesebben vert, nem voltam annyira fáradt, mint minden reggel. Nem is tudtam mit kezdeni ezzel az érzéssel. Azt mondják, van hetedik érzék? Talán igaz.

A hetedik érzék!

Valami oknál fogva, valahogy felcserélődtek a megszokott lépések, amit már hónapok óta a beidegződésnek, és a monotonitásnak köszönhetően, sosem változtattam. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a levelezésemet böngészem. Nem értem miért de a Spam fülre kattintottam. Ami ott fogadott azt elképzelni sem tudtam. Egy csomó levél volt ott, amiket nem is olvastam. Na jó, lehetne azt mondani, hogy mi ebben a meglepő? Hisz ezért van, hogy a kéretlen leveleket tárolja! Igen ám, de találtam a sok szemét között egyet, amit nem értek miért került oda olvasatlanul. A Z egyik levél témája ez volt: szobalány munkák.

Megnyitottam, és alig kaptam levegőt! Olvasgatom a levelet, egyre izgatottabban, és még egy ötször átolvastam, mi áll benne. Nem akartam, hogy valamit rosszul értelmezzek, mert nem szerettem volna csalódni. Aztán rá jöttem! És szerintem egy kicsit mérgesen, de annál nagyobb örömmel nyugtáztam, hogy egy, két hete elküldött önéletrajzomra a válasz.

Most már csak azon kellett imádkoznom, hogy még meg legyen az állás!

Azonnal vettem is a telefont, és a megadott számot tárcsáztam. Igaz négyszer kellett nekifutnom, hisz az izgalomtól mindig elrontottam. Kicseng! Beleszól, egy kellemes hang, és összeszedve minden bátorságomat, és higgadtságomat, érdeklődtem a munkalehetőség iránt. A válasz először lesújtó volt, hisz azt mondta ez a kellemes hang, hogy sok jelentkező van. Azt is elmondta, hogy azért találkozni szeretne velem, mert az önéletrajzom alapján, első körös vagyok. Ennek nagyon megörültem, és meg is beszéltük a Pénteki napot. Repdestem az örömtől. Aztán rá jöttem, hogy szerda reggel van! A péntek soká lesz.

Mit csinálok addig ilyen állapotban? Egész nap nem találtam a helyem. Hamar lefeküdtem aludni, hogy menjen az idő, minél gyorsabban, de nem ment. Egy örökké valóság volt.

Aztán reggel lassan ittam a kávét, hisz így is éjszaka volt, hogy elaludtam, mert az izgalomtól nem sikerűt korábban. Valahogy eljött a Péntek! Kiválasztottam a ruháim amiben szeretnék menni, az állásinterjúra, de egyiket sem tartottam jónak. Gyorsan vettem egy-két apróságot, hogy becsaphassam magam, és jól érezzem magam a bőrömben. Így jobban éreztem tényleg magam. És eljött az idő. Pontosan, higgadtan érkeztem. Tehát péntek van! És van állásom!

Kihasználva, a remeknek ígérkező hétvégét, úgy döntöttünk, hogy túrázni megyünk.

Remek időt ígér a hétvégére, tökéletes, a túrához.

Már azt hittem, soha nem lesz vége a télnek. Már nagyon elegem volt, a hosszúra elnyúló télből, és annak a szürkeségéből. Végre észreveszem, hogy hosszabbak a nappalok, és már nem olyan korán sötétedik, mint eddig. A napnak is érződik már az ereje, és csodás érezni, ahogyan melegít.

Nem igazán szeretem a telet. Jobban mondva, a hóval nincs igazán bajom, de a hideget nem igazán szeretem. Sokszor elgondolkodok azon a dolgom, mikor az ismerősök mondják, hogy síelni mennek, hogy vágyhatnak a hidegre, a hóra?! Én ha tehetném, akkor inkább melegebb éghajlatot választanék pihenés céljából. Persze, nem vagyunk egyformák, mindenkinek, mást jelent a kikapcsolódás.

Nem mondom, hogy nem gondolkodtam el rajta, hogy milyen is lehet a síelés? Olyan sokan járnak a környezetemben, hogy megfordult az én fejemben is, hogy lehet ki kellene próbálni. Vajon jó lehet? Te síeltél már? Ott is érződik az adneralin, ahogy az ember felgyorsul? Azért lenne bennem félsz is, mi van, ha nem tudok megállni? Hiszen, sok gyakorlott emberrel előfordul. Mindegy is, ezen ráérek gondolkodni, a következő télig.

Most a tavasz sokkal jobban foglalkoztat. Végre jön a jó idő, lekerülhet az a sok ruha réteg végre. Tudod, mit utálok a legjobban, a télben? Azt a sok ruhát felvenni! Elfáradok, mire felöltözöm, hogy meg ne fagyjak, és akkor még nem is beszéltem arról, ha mindezt csak azért, hogy leszaladjak a boltba.

Tavasszal nem kell az a sok réteg. Olyan jó látni, mikor minden újra életre kel, elkezd rügyezni, zöldellni a virágok pedig nyílni kezdenek.

Szóval úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk egy társasághoz, Móni barátnőm javasolta, ők ha tehetik, minden hónapban elmennek túrázni valahová, talán csak a december, és a január szokott kimaradni, amikor amúgy sincsen túra.

Az úti célt már nem is tudom, de valamilyen erdőben voltunk, és közben egy várromot is megnéztünk. Ahhoz képest, hogy majd 8 kilométer volt a táv, egész hamar megtettük. Hazafelé még bementünk az egyik törzshelynek nevezett cukrászdába, mindig itt szoktak megállni a túrák alkalmával, ha nyitva van.

Picike kis bolt, maga a kiszolgáló része, nem nagyobb szerintem 20 négyzetméternél, és három apró kis asztalka van négy-négy székkel ellátva. Mindannyian be sem fértünk volna, ha le szerettünk volna ülni.

Mindegy, gyorsan vette egy két sütit, becsomagoltattam, és már ki is jöttünk. Jó lesz a süti otthon is.

A következő túrák egyikét, a medvehagymákhoz tervezik. Mondták a hely nevét is, de nem emlékszem már rá. Arra viszont emlékszem, hogy azt mondták, hogy ha szeretjük, vigyünk valami kosarat, és annyit szedhetünk, amennyit csak szeretnénk.

A buszbérléssel ismét semmi gondom, a többiek intézik. Nekünk csak annyi dolgunk lesz, hogy felszállunk a buszra, a kis kosarunkkal, vagy zacskónkkal, túrázunk, és közben megrakjuk a hagymás finomsággal.

A minap amúgy is találtam, egy nagyon jó receptet, amit nagyon szeretnék megsütni. Medvehagymás pogácsák voltak, de nagyon gusztáknak tűntek. Ha elmegyünk, és szedünk mi is medvehagymát, biztosan én is fogok sütni. Néztem, nagyon finom, pesto jellegű krémet is lehet készíteni belőle.

Már alig várom, hogy ott legyek, és egy nagy kosárral szedjek, ebből a friss hagymás finomságból.

A kamaszéveim kezdetén, mikor minden lány elkezdi észrevenni, a másik nemet, feltűnik, melyik fiú helyes, és melyik nem, persze velem sem volt ez másként.

Emlékszem, folyton szerelmes voltam valakibe. Utólag visszatekintve, elég vicces hogy milyen hullámokban törnek rá, az emberekre, az érzelmek, és milyen gyorsan túl tud lenni valakin. Gondolom, ez nem csak velem volt így.? Te emlékszel még, a kamaszkori szerelmedre?

A hormonok elkezdenek dolgozni

Épp, hogy a szervezetünk elkezdett fejlődni, még nem is látszódott nyíltan, hogy kezdünk nőiesedni, de belül már tudtuk. Főleg, mikor jött a tavasz, a jó idő, emlékszem, tomboltak a hormonjaink. Sokat lógtunk a csajokkal, a fiúk focimeccsét nézve, és szurkoltunk, tapsoltunk, még ha nem is tudtuk éppen, hogy miért?. Vagy fordított esetben, mikor nekünk volt éppen kosár meccsünk, és a fiúk jöttek ki nézelődni, szurkolni. Még így utólag is visszagondolva, jó volt őket nézni, ahogy ültek a lelátón, és ökörködtek, egy-egy kosár láttán, hullámoztak.

Persze, volt, akit jobban érdekeltek a fiúk, vagy éppen a fiúknál, hogy kik számítottak favoritnak.

Én soha nem voltam az élmezőnyben, amolyan szürke kisegér voltam ezt hiszem. Főleg, amikor hatodikra szemüveges lettem, azt hittem, hogy mindenki engem néz, hogy rajtam nevet. Borzasztó érzés volt.

Persze én sem voltam kőből, nekem is volt, aki tetszett, sőt, volt, hogy egyszerre nem is egy. De az általános iskola nem hozott fiúk terén szerencsét, bár lehet, hogy nem véletlen, mert nem is kellett, hogy annyi idősen fiúm legyen.?

A középiskolás évek szépsége

Emlékszem, mikor a koleszbe bekerültem, a barátnőmmel, az elsősöket mindig amolyan friss húsnak tartották.

A kollégium, háromszintes volt. A lányok voltak, a harmadik emeleten, a fiúk a másodikon, lent pedig az ebédlő, tanszoba, pár szoba, meg egy amolyan közös dühöngő, mint egy nappali. Itt volt lehetősége a lányoknak, fiúknak találkozni, az iskolán kívül. A két nem, szigorúan el volt zárva egymás elől. Még véletlen sem mehettünk be a másik nem szintjére.

Hú, emlékszem, milyen zavaró volt, mikor mentünk vacsorázni, mi elindultunk fentről, a fiúk meg az ő szintjük ajtajában álltak, és csorgatták a nyálukat ránk. Olyanok voltunk, mint a tyúkok, akiket kiterelnek az udvarra, amikor eljön az ideje. Végig mustráltak bennünket.

Persze azért nem volt annyira rossz érzés, de mindig belevörösödtünk a barátnőmmel.

Persze, itt is voltak kedvencek, a fiúknál is, és a csajoknál is.

Hú, emlékszem, hogy oda volt mindenki, egy srácért, az aktuális szépfiúért. Mindig mikor beszéltek róla, mintha valami félistenről beszéltek volna. Sokáig nem tudtam, hogy ki az, mert a nagyobbak, akik technikumra jártak, vagy végzősök voltak, mint utólag megtudtam, ők lehettek a földszinten lévő szobákban, mivel már elég nagyok voltak.

Szóval, a „félistent” még nem látva, persze sok félének elképzeltem. Mivel én nem vagyok túl magas, így nem volt nehéz nálam magasabbat elképzelni, ez nálam alap azért, hogy a fiú legyen magasabb a lánynál. Szóval pár nap elteltével egyszer csak mindenki majd „elalélt” mikor mondták, hogy ott van Ő. Hát mondanom sem kell, hogy számomra mekkora csalódás volt. Mikor elképzelsz valakit valamilyennek, na most ő ennek a szöges ellentéte volt.

Persze, mindenkinek más az ízlése, na de… neked van ideálod?

Szóval a kolesz nagy Ő-je, majd velem egy magas volt, végzős létére, szóval olyan 165cm körüli, így az hogy magasabb, már ki is esett a pikszisből. Főleg, mikor megláttam, hogy hosszú hajú, na, ez már végképp kicsapta a biztosítékot.

Már akkoriban sem szerettem, a hosszú hajú pasikat, ez persze mára sem változott.

Na, de a lényeg, hogy az én számomra, amolyan ízlésficammal rendelkeztek azok a csajok, akik ezért a srácért rajongtak. El nem tudtam volna képzelni, hogy valami közünk is legyen egymáshoz, de azt gondolom, az érzés kölcsönös lehetett, mert még egymás nevét sem tudtuk nagyon.

Azért akadt olyan, akire felfigyeltem

Persze, azért a majd harminc szobás szinten, azért csak akadt olyan fiú, aki nekem is tetszett. Petinek hívták, nagyon helyes volt, de persze, érte is sokan rajongtak, és azért pár szívet meg is dobogtatott, vagy éppen összetört.

Az első Évben, nem nagyon vett észre, hiszen, amúgy is ő már akkor másodikas volt, amolyan nagyfiú, és persze, hogy nem érdekelték az elsősök, és amúgy is volt akkoriban barátnője.

Az első év, így telt el, céltalan bolyongással, a fiúk nézegetésével, vagy éppen sóvárgással, a szerelem iránt. A második év hozta meg az én nagy szerelmemet.

Már javában elkezdődött az iskola, mikor már nem emlékszem, mi okból kifolyólag, valami koleszos bulit rendeztek számunkra. Olyan sok bulira nem emlékszem, így biztos volt valami apropója, csak én nem tudom már. A lényeg, hogy ezen azért elég sokan ott voltunk, még pár külsős is belógott hozzánk.

Mindenféle zene szólt, persze volt egy két lassú is. Azért olyan kínos volt, mikor csak ültél ott úgymond kukán, és nem volt partnered. Még jó, hogy csapatokban ültünk csajok, így azért ilyenkor nem voltunk mi, párnélküliek egyedül.

Szóval, egyszer csak ott termett Ő, és felkért táncolni. Még jó, hogy félig sötét volt, így nem látszódott, hogy milyen vörös vagyok. Minidig úgy el tudok pirulni, ha zavarba jövök. Azt se tudtam, mit kell ilyenkor mondani, a többiek lököttek, hogy menj már. Javában szólt a zene, mikro mi a táncparkettre értünk, és táncolni kezdtünk. Soha nem gondoltam volna, hogy én vele, akkor és ott, táncolni fogok.

Persze, határtalan boldog voltam aznap este, de pár mondatos beszélgetésen kívül, és a táncon, nem történt semmi.

Az első csók

A tánc után, azt gondoltam, mi sem fog változni, én a szürke kisegér, miért kellenék pont neki?. Kisebb önbizalomhiánnyal szenvedtem akkoriban, de máshogyan lett.

Pár alkalmas sétálás, vagy a kosárpályán való ücsörgés után, csak összejöttünk valahogyan, és két szép évet töltöttünk egymással. Miután ő végzett a suliba, és továbbtanult, de tőlem majd 200km-re nem volt kérdés, hogy a kapcsolatunknak itt van vége. Persze sokszor átgondoltuk, hogy lenne a legjobb, és pár átsírt éjszaka után, végül szépen elváltak útjaink.

Soha nem bántam meg egy percet sem, hiszen tőle kaptam életem első csókját, az egyik sétánk alkalmával, a parkban. Mennyei, és szédítő érzés volt.

A felnőtté válás küszöbén, és azon túl

Az iskola elvégzése után, hazaköltöztem, és otthon tanultam tovább. Főiskola után szerencsém volt, mert hamar találtam munkát.

Persze ez idő alatt is azért a szerelmek jöttek, és mentek.

Már azt gondolta, hogy soha nem lesz meg az igazán nagy Ő.

A cég, ahol dolgoztam, egybeolvadt, egy angol céggel, így ha meg akartam tartani, a jó is állásomat, jobban kellett, a nyelvre koncentrálnom. Valahogy az angol soha nem volt az erősségem, nem is igazán szerettem.

Gondoltam is, most hogy már kinőttem, az iskolapadot, miért kell nekem megint visszaülni. Persze, nagy duzzogás közepette, végül beiratkoztam, ebbe a nyelviskolába Budapesten, angol nyelvtanfolyamra.

Ma már nem bánom. Hogy miért? Biztosan rájöttél már, hogy pasi van a dologban. A tanfolyamon ismerkedtem meg Mátéval.

Piszok jóképű, kissé borostás, barna hajú srác libegett be, az egyik alkalommal. Kissé rekedtes hangja, azonnal felfigyeltem rá. Hosszas táskában való kutatás után, mivel nem találtam a tollamat, ő készségesen felajánlott egyet. Már akkor szárnyaltam a boldogságtól, és kedves zavart mosollyal megköszöntem neki. Azóta is őrzöm, az a tollat.

Mára már a menyasszonya vagyok, és nyárra tervezzük az esküvőnket. Ezek után, biztosan nem fogom soha megbánni, hogy morogva is, de beiratkoztam a nyelvtanfolyamra, sőt hálás is vagyok a sorsnak érte.