„Egy pohár bor a vacsora mellé még belefér.” Sokáig teljesen természetes mondat volt nálunk. Nem éreztem problémának, inkább egy jól megérdemelt esti lelassulásnak. A negyvenes éveim elején jártam, rendszeresen sportoltam, figyeltem az étkezésre, és kívülről nézve rendezett életet éltem.
Mégis azt vettem észre, hogy egyre fáradtabban ébredek, nehezebben regenerálódom, és két év alatt lassan felszaladt néhány kiló is.
A férjem egy szombat reggel, reggeli közben kérdezte meg először teljesen nyugodtan:
– Gondoltál már arra, hogy mennyit iszol egy héten?
Nem támadás volt, inkább őszinte kíváncsiság. Elkezdtem fejben számolni. Esténként egy-két pohár bor vacsora mellé, hétvégén néha több. Kimondva már egészen másképp hangzott, mint amikor az ember csak rutinból tölt magának este.
Pár nappal később rákerestem arra, mi történik a szervezettel, ha valaki hosszabb időre elhagyja az alkoholt. Az egyik első találat a Felépülők Családi Felépülési Központ egyik írása volt az alkohol elhagyása és a fogyás kapcsolatáról.
Az fogott meg benne, hogy nem ítélkező hangnemben íródott. Nem arról szólt, hogy csak annak van problémája az alkohollal, aki már teljesen elvesztette a kontrollt. Inkább azokról a hétköznapi szokásokról beszélt, amelyek lassan, szinte észrevétlenül épülnek be az ember életébe.
A férjem közben a vacsorát készítette, én pedig időnként felolvastam neki egy-egy részt. Szó volt az alkohol kalóriatartalmáról (az alkohol elhagyása után fogyás eléggé jellemző), az alvás minőségére gyakorolt hatásáról és arról is, hogy sokan mennyire természetes esti rutinként tekintenek rá.
Volt egy pont, ahol megálltam olvasás közben. A cikk arról írt, hogy sok ember nem a nagy ivások miatt csúszik bele egy rosszabb állapotba, hanem azért, mert az ital lassan a mindennapi megnyugvás részévé válik.
Ez nagyon ismerős volt.
A férjem akkor mesélte el őszintén, hogy az ő édesapjánál is valami hasonlóval kezdődött minden. Nem drámai történetként mondta, inkább csendesen. Talán ez volt az a pillanat, amikor először komolyan elgondolkodtam azon, hogy kipróbálom, milyen alkohol nélkül élni egy ideig.
Nem örökre akartam lemondani róla. Csak két hónapra.
Az első hét meglepően nehéz volt. Nem maga az alkohol hiányzott a legjobban, hanem az esti szokás. A pohár elővétele, a lassú kortyolás, az érzés, hogy lezárult a nap.
A férjemmel végül teákat kezdtünk venni esténként. Hibiszkusz, gyömbér, citromfű. Néha ültünk a konyhában egy bögre tea mellett, és furcsa módon sokkal többet beszélgettünk, mint korábban.
Néhány hét után kezdtem érezni a változást.
Jobban aludtam. Könnyebben keltem reggel. Az edzések után gyorsabban regenerálódtam, és lassan a súlyom is elindult lefelé. Nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan.
Nyolc hét után már több kiló mínusznál jártam.
De a legfontosabb mégsem ez volt, hanem az, hogy rájöttem: mennyi apró szokást csinálunk automatikusan, anélkül hogy igazán ránéznénk.
A Felépülők cikkei nekem nem azért segítettek, mert súlyos függőséggel küzdöttem volna. Hanem azért, mert őszintén beszéltek azokról a mindennapi mintákról, amelyeket sokan teljesen normálisnak gondolnak.
Azóta több ismerősömmel is beszélgettünk erről. Egy kolléganőm például bevallotta, hogy náluk is szinte automatikus része lett a vacsorának az esti borozás. Nem pánikból kezdett változtatni, egyszerűen csak kíváncsi lett arra, milyen nélküle.
Most már nálunk az esti tea lett a rutin.
Néha még mindig eszembe jut egy pohár bor egy hosszú nap végén. De már nem érzem azt, hogy szükségem lenne rá ahhoz, hogy megérkezzek az estébe.
És talán ez a legnagyobb különbség.
Ha elmerülnél jobban az alkohol elhagyása után fogyás témájában (vagy általánosságban az alkoholizmussal kapcsolatos tudnivalókban), akkor ez a weboldal erre tökéletes.