Mikor megkérdezték egyszer Arnold Schwarzeneggertől, mi volt a legjobb tanács, amit valaha kapott, azt felelte: amikor az édesapja azt tanácsolta, legyen hasznos. S ő azóta is csak e két szó szerint éli életét. Be useful.
Érdekes, hogy egy ilyen jelentéktelennek tűnő, egyszerű kis mondás mennyire erős drive lehet egy ember életében, hogyan hajthatja tovább és tovább céljai felé. Emlékszem, amikor ezt hoztam fel egyszer az egyetemen egy órán, a keresztény filozófia tanárunk azt válaszolta, hogy valóban, hasznos emberként leélni az életed, szinte biztos út ahhoz, hogy el is érj sok olyan dolgot, amelyeket szeretnél. Ugyanakkor a hasznosság nem egyenlő a jó vagy igaz élettel. Ezt mondta. Sőt, ő azt állította, hogy Schwarzenegger bármennyire is sikeres e felfogásának köszönhetően, s jutott egy tenyérnyi osztrák faluból egészen Kalifornia kormányzója címéig, az angyalok nem fognak neki tapsolni a mennybe vezető úton. Ettől még semmiképp sem, még akkor sem, ha élete irigylésre méltóan sikeres.
Ez a gondolatmenet sokáig ott motoszkált még a fejemben, és próbáltam megérteni a különbséget. A sikeres, hasznos élet és az igaz élet között, amelynek végén az angyalok tapsolnak. Sokat beszéltünk is erről baráti körben, családtagokkal, meg voltaképpen bárkivel, akivel szóba jöttek a nagy-nagy témák, mint az élet értelme meg a jövőbeli célok. Próbáltam magamnak én is keresni hasonló tanácsot, amivel tudok oly mértékben azonosulni, hogy egy egész életet áldozzak neki. De most már nem csak a sikerek voltak a céljaim, hanem azok a bizonyos angyalok, akik mosolyogva verik össze tenyerüket egy szép napon majd, amikor haladok a mennyek lépcsőin. Na jó, ez elég patetikus volt, de a lényeget értitek szerintem. Hit meg vallás ide vagy oda, az erkölcsös élet jutalma hit nélkül is elég jelentős, azt gondolom. Olvastam számtalan könyvet, szépirodalomtól kezdve tudományos írásokon át egészen a motiváló, nagy megmondó szövegekig. Hát mondanom sem kell, ez utóbbiak voltak a legkevésbé hatásosak, felszínes és teljesen erkölcstelen tanításaikkal. Ha vannak angyalok, szívből remélem, hogy számukra néma csönd lesz a jutalom egy szép napon. A szépirodalom már több érdekes tanítást hozott, de azonosulni a végletekig egyikkel sem tudtam.
Egyszer aztán hallottam, amint a metrón mellettem arról beszél két fiú, hogy mennyire elszaporodtak a magánnyomozó irodák Budapesten. Na ez érdekelt engem. Arról beszéltek, hogy az egyikük főnöknőjét a férje egy magánnyomozóval figyeltette hosszú heteken keresztül, hogy vajon megcsalja-e. Az eredményt sajnos nem hallottam, így is lopva figyeltem a két fiú beszélgetését, de az kiderült számomra, hogy teljesen komoly a társalgás. Magánnyomozó irodák tényleg vannak, nem csak a filmekben. S ahogy hallottam, profi munkát is végeztek. Azért ha heteken át a nyomában kell járnod egy vadidegennek, mindezt úgy, hogy ne tűnjön fel neki, hogy folyamatosan ott vagy, ahol ő – az nem kis munka, ha belegondoltok. Arról meg amúgy persze ne is beszéljünk, hogy a gyakorlati tevékenységek mellett milyen mértékű tudást is illik elsajátítani egy magándetektívnek, hiszen a polgári törvénykönyvet meg ilyeneket is tudnia kell, mit enged és mit nem.
És itt, ebben a pillanatban hasított belém a felismerés, saját magamnak legyártottam a tökéletes tanácsot, ami ha lehet, tökéletesebb, mint Schwarzeneggeré. Úgy hangzott: Élj úgy, mintha folyton egy magánnyomozó figyelne. Vicces, nem? De ha így éled az életed, az elképzelt magánnyomozó tekintetének súlya egy morális törvényként fog rád nehezedni életed végéig, keretet nyújtva egy felelősségteljes, igaz életre. Noha a magánnyomozó ebben a formában csak egy valós személy képébe öltöztetett isteni hatalom – de ez most nem számít. Végül csak és kizárólag az angyalok számítanak, és az a bizonyos taps, amelyet annyira de annyira nehéz kiérdemelni, s amelyet remélhetőleg ezzel a felfogással, ki fogok.
Szóval ez vált az én életvezetési módszeremmé. A könyvek nem gyártották le, hát legyártottam magamnak. Mindössze annyi kellett hozzá, hogy megtudjam, létezik magánnyomozó iroda Budapesten.