Mindig is az volt a vágyunk a párommal, hogy önellátóak legyünk mindentől. Ti hallottatok már arról a családról, akik jól menő életüket feladták, talán ha jól emlékszem Budapesten laktak, és elköltöztek az erdőbe. A történet onnan indult, hogy elegük lett a városi életből, nyüzsgésből, és hogy az emberek elmennek egymás mellett, oda sem figyelve. Hozzá kell tennem, hogy jó menő állásuk volt, mert az egyikőjük tanár volt, a másik talán pedig orvos. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy gondoltak egyet, eladtak mindenüket, és vásároltak egy erdőt, mellette mezővel. Arra nem emlékszem, hogy a ház már az erdőben volt, vagy ők építették, de igen szerény kis hajlék volt, mert voltak képek, és videó is róla. Semmi nagyzolás, semmi extra.
A nomád élet
Mindent el akartak hagyni, ami a komforthoz kell, és szükséges is. Arra emlékszem, hogy két dolgot hagytak meg, ami a komfortot jelentette. Az egyik egy autó, ami azért is kell, mert ha a városba be akarnak menni, akkor szükséges, és ez az egyetlen jármű ami elengedhetetlen a kilóméterekre lévő civilizációtól. A másik ilyen eszköz az egy mobil telefon, amit az miatt tartottak meg, hogy ha bármi gond van, tudjanak telefonálni, esetleg egy orvost hívni. Ez azt gondolom teljesen érthető. Nagyon tetszett ez a cikk, és elgondolkodtatott az életünkön. Te gondolkodtál már azon, hogy vajon helyesen élsz e?
A helyes élet
Persze mindenki másmilyen, és mindenki mást gondol helyesnek. van akinek teljesen normális az, hogy rohan, és reggeltől estig csak robotol. Mindenki mást szeret, nem vagyunk egyformák. Még a gyerekek sem hasonlítanak egymásra, mint itt is említik, más a hobbijuk is. Azt gondolom abban egyet érthetünk, hogy egyet biztosan tud minden gyerek, és az a hiszti. De ebe most nem nagyon mennék bele, hiszen nem is erről szerettem volna írni.
Az életmódot, amit él, mindenki maga válassza meg. Azt hogy mit eszik, mit vásárol, hogyan, és hol él… Manapság egyre nagyobb vitákat ölt a hús evők, és a nem evők között a harc. Van az interneten egy oldal, amit néha böngészni szoktam. Hozzá lehet szólni a különböző cikkekhez. Hát sokszor már nincs is kedvem ahhoz, hogy olvasgassak, vagy böngésszek, mert folyton a vita megy.
Azt gondolom teljesen mindegy az, hogy ki mit eszik, hiszen mindenkinek a maga dolga, hogy azt eldöntse. A másik ami mindig nagy téma, az a bio dolog. Na ez is egy jó téma lenne, de mire ezt kiveséznénk, vén lány maradnék, mint amit ez a cikk is említ.
Az önállóság
Na de hogy visszatérjek a fent említett nomád életre vágyó családhoz, azért valljuk be nem semmik. Te mernél ekkora életmód váltásba kezdeni? Szinte egyik pillanatról a másikra? Azért a bátorságukat is irigylem, hiszen ők voltak annyira merészek, hogy bele merjenek vágni. Azt gondolom sok ember nem merne ekkora lépést megtenni, hiszen ma már az is nehéz, ha egyik helyről a másikra kell költözni, vagy mondjuk egyik városból a másikba, nem hogy egy nagyvárosból az erdőbe.
Ennyire bátor azért soha nem leszek. Igaz lehet az is közrejátszik ebben, hogy nem ismerem az erdőt annyira, és a növényeket sem. Falun nőttem fel, így a földet azért ismerem, tudom, hogy mi hogyan terem, és azt is, hogy mit igényel. A szüleimnek mindig is voltak tyúkjai, és malacai is. Na az utóbbira már én nem vállalkoznék, mert azt gondolom ma már nem igazán éri meg, de a szárnyas jószágokkal nem volt soha bajom. Tavaly vásároltunk egy keltető gépet is, aminek a segítségével már saját állományunk lehet.
Ami a mi önállóságunkat illeti, igyekszünk, de lassan haladunk. A legmerészebb vállalkozás, a falu széle volt, annál kijjebb nem akartunk menni. De erre már jóval nyugalmasabb, és csendesebb is, mint feljebb a faluban. Itt mindenkinek nagy telke van, nem ér rá a másikkal foglalkozni. Amikor mi megvettük a házat, vagy tanyát mondjuk, az volt a fő szempont, hogy idővel minden működjön magától. Ehhez eleinte én is dolgoztam, aztán ahogy nőtte ki magát a dolog, úgy dolgoztam egyre kevesebbet én is. Amúgy logopédusnak tanultam, még néha vállalok egy két maszek gyereket, de már nem nagyon van rá időm.
Szerencsére a kert gondozásban nagy segítséget jelentett e fúrt kút, ami a vizet adja. Minden évben bevizsgáltatjuk, amit az állatok miatt amúgy is be kellene.
A következő amit szeretnénk, az egy napelemes rendszer, hogy az áram ellátásunk is független legyen. Ehhez találtam ezt az oldalt az interneten, ahol napelemes rendszert családi házra telepítenek. Már fel is vettük velük a kapcsolatot, hogy egy esetleges megbeszélést hozzunk össze, és hogy nekünk mekkora rendszer is kellene. Te gondoltál már arra, hogy napelemet szereltess a házadra?
A cikkem végén már csak egy gondolat erejéig térnék vissza a feljebb említett családhoz. Ha lehetőségem adódna, szívesen találkoznék velük, és megnézném, hogyan, és hol is élnek. Azt hiszem erre mindenkinek kellene időt szánni, hiszen ha bele gondolunk, hogy régen földműveléssel, és állat tenyésztéssel foglalkoztunk, ma meg van aki azt sem tudja, hogy mi fán terem a paradicsom. A mai gyerekek azzal sincsenek tisztában, hogy hogyan is fejlődnek a növények, és miből mi lesz, vagy hogy az állat tartás nem csak abból áll, hogy néha adok enni a kutyának, és ha van kedvem, akkor leviszem.