Sok esetben nehézséget okozhat egy váratlan munkahely megszűnés, vagy más okokból történő kényszer munkahelyváltás. Ez mindig stresszel és fenntartással jár, tele aggodalommal. Számtalan olyan esetről hallottunk, már a környezetünkben is, hogy valaki a saját szakmájában nem tud elhelyezkedni. Vagy ha találna is olyan helyet, ahol a megszerzett tudását kamatoztathatná, akkor olyan feltételekhez kellene alkalmazkodni, amit akár az időközben megváltozott családi állapota, vagy az égésségi állapota, vagy az idő múlásával járó fizikai állapota nem tesz lehetővé. Ilyenkor nem sok esélyt hagy számunkra a sors, és valahogy nagyon gyorsan megoldást kell találnunk. Nem marad más, csak az, ha szakmai képesítésünket, magasabb szintre fejlesszük, vagy esetekben egy számunkra új szakmát tanulunk meg. Ilyenkor sok mindent mérlegelnünk kell.
Mérlegelés szüksége.
A mérlegelés, nagyon szükséges, mivel a nagy többségben azok a munkakeresők vannak, akik anyagi helyzete nem engedheti meg, a több éves tanulást, és annak az időszaknak a munkából való kiesését, és az ezzel járó kereset kiesést. Arról nem is beszélve, hogy az oktatás is esetenként nagyon költségesek. De van egy másik szempont is amit mérlegelni kell. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a környezetünkben, nem minden szakma képviselteti magát. Teszem azt, hogy gumigyártást ne kezdjünk el tanulni, beleölve, időt, pénzt és energiát, mikor a környékünkön nincs is gumigyártó cég. Tudom ez egy eléggé kisarkított példa volt, de a lényeget tükrözi. Mindenféleképpen végezzünk egy kis kutatást a környéken, és azután kezdjünk el szelektálni.
Ehhez azért, szeretném hozzátenni, hogy sajnos vannak olyan régiók ahol, a kevés munkahely miatt, szűkülnek a lehetőségek. Itt sok esetben nem marad más megoldás, mint a távoli munka lehetőségét megfontolni. Ebben az esetben is azért az átképzés lehetősége fennáll, és szerencsés esetben elkerülhető a távoli munka bevállalása.
Minden esetben ezeket a mérlegeléseket, és kutatásokat, el kell végeznünk, ha a lehető legjobb és legfelelősségteljesebb megoldásra törekszünk. A munkahely választás legnagyobb veszélye, a kényszerhelyzetben való döntés, vagy az, ha elkapkodjuk azt. Mindkét esetben, egy olyan eredmény születhet, hogy abból már nehéz kimászni. Egy ördögi körbe eshetünk. Egy rosszul megválasztott munkahely, sok esetben több kárt okozhat, mint hasznot. Tehát ha csak nem arról van szó, hogy mindegy milyen munka, csak legyen valami bevétel, mert már a megélhetés forog kockán, akkor legyünk körbetekintőek. Természetesen egy ilyen helyzet mindig kompromisszumokat követel tőlünk, és a környezetünktől, de ha tehetjük, húzzuk meg a határt hogy mi az ameddig elmehetünk. Ebből ne engedjünk, csak esetleg valami extrém esetben. Nézzük az átképzés lehetőséget, mint esetleges megoldást.
Talán ez megoldás lehet.
Van egy, véleményem szerint talán megfontolandó lehetőség. Persze ez csak egy a néhány közül, de én ezt tartom egyszerűbbnek, és véleményem szerint a legtöbb helyen az egyik legjárhatóbb út.
Mindenhol vannak vendéglátóhelyek. Magyarország településeinek elhelyezkedése, nagyon kedvező, hisz nagyobb városok, települések szinte mindenhol aránylag könnyen és gyorsan elérhetők. A nagyobb településeken mindenhol vannak emeltebb szintű vendéglátóhelyek, akik szeretnének normális sínvonalat nyújtani. Érdemes ebben az irányba is gondolkodni. Az átképzésünket, ha úgy építjük fel, hogy valami olyat tanulunk, amit kevesen tudnak, vagy esetleg valami értéket tudunk vele vinni a megcélzott munkahelyünkre, akkor az esélyünket megsokszorozzuk, hogy legyen, egy olyan munkánk ahol megbecsülik a tudásunkat.
Vannak nagyon jó, barista képzések Budapesten, ahol egy olyan szakmát kapunk, amivel egy vendéglátó tulajdonosa csak nyerhet. Ezzel előnyre tehetünk szert a többi munkahely kereső társunknál. Növeljük az esélyeinket. Átlagos pultosként kevesebb az esély versenyezni, de ha valami plusz dologgal szolgálhatunk, mindjárt tárgyalóképesebbé válunk. Ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget és fontoljuk meg, ha nem szeretnénk, kényszer pályára kerülni és ebből kifolyólag, rossz döntést hozni.