Kihasználva, a remeknek ígérkező hétvégét, úgy döntöttünk, hogy túrázni megyünk.
Remek időt ígér a hétvégére, tökéletes, a túrához.
Már azt hittem, soha nem lesz vége a télnek. Már nagyon elegem volt, a hosszúra elnyúló télből, és annak a szürkeségéből. Végre észreveszem, hogy hosszabbak a nappalok, és már nem olyan korán sötétedik, mint eddig. A napnak is érződik már az ereje, és csodás érezni, ahogyan melegít.
Nem igazán szeretem a telet. Jobban mondva, a hóval nincs igazán bajom, de a hideget nem igazán szeretem. Sokszor elgondolkodok azon a dolgom, mikor az ismerősök mondják, hogy síelni mennek, hogy vágyhatnak a hidegre, a hóra?! Én ha tehetném, akkor inkább melegebb éghajlatot választanék pihenés céljából. Persze, nem vagyunk egyformák, mindenkinek, mást jelent a kikapcsolódás.
Nem mondom, hogy nem gondolkodtam el rajta, hogy milyen is lehet a síelés? Olyan sokan járnak a környezetemben, hogy megfordult az én fejemben is, hogy lehet ki kellene próbálni. Vajon jó lehet? Te síeltél már? Ott is érződik az adneralin, ahogy az ember felgyorsul? Azért lenne bennem félsz is, mi van, ha nem tudok megállni? Hiszen, sok gyakorlott emberrel előfordul. Mindegy is, ezen ráérek gondolkodni, a következő télig.
Most a tavasz sokkal jobban foglalkoztat. Végre jön a jó idő, lekerülhet az a sok ruha réteg végre. Tudod, mit utálok a legjobban, a télben? Azt a sok ruhát felvenni! Elfáradok, mire felöltözöm, hogy meg ne fagyjak, és akkor még nem is beszéltem arról, ha mindezt csak azért, hogy leszaladjak a boltba.
Tavasszal nem kell az a sok réteg. Olyan jó látni, mikor minden újra életre kel, elkezd rügyezni, zöldellni a virágok pedig nyílni kezdenek.
Szóval úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk egy társasághoz, Móni barátnőm javasolta, ők ha tehetik, minden hónapban elmennek túrázni valahová, talán csak a december, és a január szokott kimaradni, amikor amúgy sincsen túra.
Az úti célt már nem is tudom, de valamilyen erdőben voltunk, és közben egy várromot is megnéztünk. Ahhoz képest, hogy majd 8 kilométer volt a táv, egész hamar megtettük. Hazafelé még bementünk az egyik törzshelynek nevezett cukrászdába, mindig itt szoktak megállni a túrák alkalmával, ha nyitva van.
Picike kis bolt, maga a kiszolgáló része, nem nagyobb szerintem 20 négyzetméternél, és három apró kis asztalka van négy-négy székkel ellátva. Mindannyian be sem fértünk volna, ha le szerettünk volna ülni.
Mindegy, gyorsan vette egy két sütit, becsomagoltattam, és már ki is jöttünk. Jó lesz a süti otthon is.
A következő túrák egyikét, a medvehagymákhoz tervezik. Mondták a hely nevét is, de nem emlékszem már rá. Arra viszont emlékszem, hogy azt mondták, hogy ha szeretjük, vigyünk valami kosarat, és annyit szedhetünk, amennyit csak szeretnénk.
A buszbérléssel ismét semmi gondom, a többiek intézik. Nekünk csak annyi dolgunk lesz, hogy felszállunk a buszra, a kis kosarunkkal, vagy zacskónkkal, túrázunk, és közben megrakjuk a hagymás finomsággal.
A minap amúgy is találtam, egy nagyon jó receptet, amit nagyon szeretnék megsütni. Medvehagymás pogácsák voltak, de nagyon gusztáknak tűntek. Ha elmegyünk, és szedünk mi is medvehagymát, biztosan én is fogok sütni. Néztem, nagyon finom, pesto jellegű krémet is lehet készíteni belőle.
Már alig várom, hogy ott legyek, és egy nagy kosárral szedjek, ebből a friss hagymás finomságból.