Az életmódváltás és az egészségesen élés hatalmas kihívást jelent az emberek nagy részének. Pedig ennek kellene a normálisnak lennie, nem igaz? Miért is látnak benne akkora nehézséget az emberek?
Az első gondolat mindig az, hogy az egészséges életmód nagyon drága. A különböző mentes dolgok, a gyümölcsök, a zöldségek folyamatos megvásárlásához és az ilyen-olyan étrendek követéséhez mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Ezzel azonban én tudnék vitatkozni, ugyanis egy kis kreativitással néhány összetevőből is össze lehet dobni egy laktató, olcsó, finom és egészséges fogást.
Ráadásul rengeteg olyan dolog van, ami sokban hozzájárul az egészségedhez, és még csak fizetned sem kell érte. Ilyen például a megfelelő mennyiségű víz napi elfogyasztása. Nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy mennyire fontos az elegendő folyadék bevitele. Az a napi három liter azonban ne kóla legyen, ne kávé, és ne is különféle cukros, bolti üdítők. A legjobb, ha élsz azzal a remek lehetőséggel, hogy iható és tiszta víz folyik ki a lakásodban lévő csapokból.
Rólam tudni kell azt, hogy állandóan csapvizet iszom. Megtöltöm reggelente a nagy kulacsaimat és elvagyok velük egész nap. Nem olyan rég az egyik reggel hatalmas meglepetés ért azonban, amikor is semmi nem folyt ki a csapokból. Itt már tudtam, hogy kelleni fog egy vízvezeték szerelő budapest környékéről, aki ki tud engem segíteni ebből a helyzetből.
Lakótársam szerencsére egyből tudott kontaktot adni nekem, így percekkel később már fent is voltam a topvizgazfutesszerelo.hu oldalon és a szolgáltatásokat böngésztem. Lakótársam szerint ez a legprofibb cég, akit Budapesten vagy Pest megyében találhatok, hiszen szüleinek is rengeteg mindent megcsináltak már, és ők mindig elégedettek voltak velük.
Ez a cég már több, mint 30 éve üzemel és a vízvezeték-szerelésen kívül fűtés- és gázszereléssel, duguláselhárítással, csatornázással, valamint csőtörések helyrehozatalával is foglalkoznak. Rendkívül képzett és tapasztalt szakemberekből álló csapatuk van, akik a mai napig képzéseken vesznek részt, hogy a lehető legprofibb és leginnovatívabb módon tudják megoldani a problémákat.
Mi több, sok másik céggel ellentétben munkájukra akár több évre meghosszabbítható garanciát vállalnak, akár kiépítésről, javításról, szerelésről vagy beüzemelésről van szó. Ha az elvégzett műveleteket követően hibát észlelsz, akkor azt a garancia idején belül költségmentesen megjavítják, neked csak egy telefon hívásba kerül.
Az is megkülönbözteti őket sok más szakembertől, hogy részletes számlát adnak az általuk elvégzett munkáról. Ráadásul ezt a számlát a biztosító cégek is elfogadják a kárenyhítési eljárás megkezdéséhez.
A kapcsolatot többféleképpen is fel tudod velük venni. Két telefonszámot is megadtak az oldalon, amelyeket a hét bármely napján hívhatod, hiszen biztosan mindig választ fogsz kapni a túloldalról. A telefonos egyeztetést után mielőbb kiküldik hozzád a szerelőket, akik első lépésben felmérik, hogy milyen és mekkora is a probléma. Ha a helyzet engedi, akár azonnal megoldják a felmerült problémát, azonban, ha nincs kéznél valamilyen szükséges alkatrész, akkor új időpontot adnak és mihamarabb igyekeznek beszerezni a szükséges elemet.
Ha a felmerült probléma nem életbevágóan sürgős, akkor visszahívást is kérhetsz tőlük ahelyett, hogy te hívod fel őket. Ezt az oldalon található űrlap segítségével tudod megtenni. Ide a nevedet, a telefonszámodat, az e-mail címedet és a visszahívás tárgyát kell megadnod. Ebben az esetben egy kolléga meg fog keresni téged, amint csak lehet és ahogy kapacitásuk engedi.
Miután mindent részletesen átolvastam az oldalon beláttam, hogy ennél profibb vízvezeték szerelő budapest területén nem létezhet. Vagyis szolgáltatás biztosan nem, a szakembereknek pedig megelőlegezem a teljes bizalmat az írottak alapján.
Hála égnek nem is kellett csalódjak bennük, hiszen a hívást követően nagyon hamar kiérkeztek és ott helyben el is tudták hárítani a bajt. Így ugyan egy kis csúszással, de el tudtam indulni otthonról a teli vizes kulacsaimmal.