Valamelyik nap pont elgondolkodtam azon, hogy milyen „népszerű” lett az egészséges életmód mostanában. Vajon, mikor jön el az embereknél az a pont, amikor úgy érzik, hogy váltaniuk, vagy változtatniuk kellene?
Van, akinél elég hozzá olvasni 1-1 rémisztő dolgot arról, hogy mi is történt, hogyha folyamatosan egészségtelen életmódot követünk. Van, akinél pedig egy nagyobb törés, konkrét probléma szükséges, ahhoz, hogy észre vegyék változtatni kell. Nálam sajnos pont a második verzió történt meg pár éve, amikor is betudtam vallani magamnak, amire szerintem sajnos csak kevesen is képesek, hogy alkoholista vagyok. Több oka is lehet, amiért ezt az emberek nem merik bevallani maguknak. Az egyik talán az, hogy nagyon sokáig azt hiszik, hogy még mindig ők irányítanak és nem az alkohol. A másik pedig talán az, hogy szégyenként élik meg. Nem hiszik, hogy ez egy valóban létező komoly betegség, amit kezelni kell, hanem próbálják eltitkolni mindenki más és saját maguk elől is.
Az, hogy mitől jut el az ember ebbe a helyzetbe azt pedig nagyon sok minden lehet. Egy munka elvesztése, egy szakítás, válás. Nekem ez a pont a válásom volt. Három éve voltunk házasok, amikor számomra teljesen váratlanul jelentette be a férjem, hogy válni szeretni. Igazából sajnos a mai napig nem tudom, hogy is volt ennek a pontos oka, az egész villámcsapásként érkezett és döntötte romba az eddigi tökéletesnek hitt életemet. Az egészen még az sem segített, hogy teljesen egyedül maradtam egyik pillanatról a másikra, szinte másfél hét alatt elköltözött a férjem és pedig egyedül maradtam az emlékekkel teli lakásban, egy majdnem teljesen idegen városban mindenféle támogatás és segítség nélkül. Persze a család és a barátok sokszor felhívtak és beszélgettünk, de fizikailag sajnos nem tudtak mellettem lenni, és talán valamikor akkor kezdtem el esténként egy keveset inni, hogy könnyebben eltudjak aludni. Pohár borral kezdtem, aztán valahogy egyre erősebb italok jöttek, de még hosszú ideig nem éreztem, hogy probléma lett volna, ezen pedig nyilván segített az, hogy senki nem látta, hogy ez történt.
Jó pár hónap, szinte egy fél évnek is el kellett telnie ahhoz, hogy beismerjem már nem én irányítok. Már alap dolog volt, hogy alig várom, hogy munka után hazaérjek és ihassak valamit. Nem mentem sehová, mert akkor nem ihattam volna. Nagyobb problémák akkor kezdődtek, amikor ez már tényleg rá nyomta a bélyegét a másnapjaimra. Nem csak általános rosszul lét és fáradtság, hanem már a munkámra sem tudtam egyáltalán koncentrálni, sokszor hibáztam is, és így utólag belegondolni sokszor eszembe jutott munka közben is hogyha ihatnék valamit, biztos jobban menne.
Ekkor kezdtem el interneten utána olvasgatni, hogy ki számít alkoholfüggőnek, hogy lehet ezt legyőzni egyszerűen és mikor van az a pont amikor már komolyabb segítséghez kell fordulni. Elképesztő adatokat találtam azzal kapcsolatosan, hogy csak Magyarországon mennyire sok ember küzd hasonlóan az alkoholfüggőség problémájával. Egészen élen járunk ebben európai szinten. Miután a szakmai véleményeket elolvasgattam, kíváncsi voltam más függő, vagy már gyógyult emberek véleményére is. Ekkora találtam meg a Felépülők Családi és Felépülési Központ honlapját, ahol is volt egy menüpont, ahol volt részvevők/függőt vallottak a tapasztalataikról. Ezt egyébként ezen a linken keresztül bárki elolvashatja.
Sok hasznos véleményt olvastam és talán valamilyen szinten ők adtak erőt ahhoz, hogy én is elindulhassak ennek a felépülésnek az útján. Habár még mindig nem gondoltam, hogy ekkora komoly segítségre lenne szükségem, de úgy voltam vele miért is ne, ártani biztos nem fog. Ezért elég részletesen átnéztem, hogy mik is az én lehetőségeim ennél a központnál. Lehetőségem volt előzetes állapotfelmérésre, egyéni konzultációkra is, illetve végül, amin én is részt vettem, az a 28 napos csoportos felépülési program volt. Előzetesen természetesen elolvastam, hogy mit írnak az ottani szakemberekről is. Ez nagyon pozitív volt, mert így talán kicsit később már úgy tudtam beszélgetni velük, hogy nem számítottak teljesen idegennek, valamilyen szinten már úgy éreztem ismerem is őket. Ezután következett egy állapotfelmérés, amim már sokat segítettem abban, hogy beláttam valóban szükségem van a segítségre és nem tudom abbahagyni csak úgy magamtól az ivást. Kértem egy kis időt, hogy jobban utána olvassak a programnak elrendezzen a családommal a dolgot és képes legyek elmondani nekik, hogy nekem most erre szükségem van, illetve a munkahelyemen is el kellett intéznem, hogy legyen 28 napom.
Maga a program nagyon pozitívnak tűnt már leírás és képek alapján is. Először, mikor megláttam, hogy felépülési program, igazából kicsit inkább kórházi körülményekre számítottam, ahol olyan lesz, mintha kényszerből lennének az emberek és úgy is kezelik őket. De erre már tényleg a képek és a leírás alapján rájöttem, hogy egyáltalán nem így fog működni.
Maga a programról talán elég annyit mondani, hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy belevágtam. Először nagyon kellemetlennek éreztem, hogy erre van szükségem, de ezen sokat segített az, hogy többen vettük részt a programban, akik vagy hasonló, vagy akár komolyabb problémákkal küzdenek, mint én. Az első pillanattól kezdve mindenki nagyon barátságos és megértő volt. A helyszín nagyon csendes és nyugodt környezetben volt. A 28 nap alatt összesen 120 óra szakember által vezetett, csoportos, illetve 48 óra egyéb más segítő programban vettük részt. Pluszban pedig volt még 34 óra a természetben eltöltött kis szabadidős programunk is. Az egész olyan természetesen ment és olyan gyorsan véget ért, hogy egyszer szinte csak azon kaptam magam, hogy nem sokára már mehetek is haza.
Ami a legpozitívabb az egészben, hogy a program nem ért véget a 28 nap lezárását követően, hanem lehetőséget kínálnak további ingyenes utógondozásra, akár személyesen, akár online. Ez még szintén hatalmas segítség volt, mert azért meggyűlt az én problémám is azzal, hogy hazaérve, ne kerüljek vissza abba a mókuskerékbe, ahonnan elmenekültem.
Nagyon sok mindenben megváltoztatott engem ez az időszak és őszintén sokkal jobban érzem magam azóta. Rájöttem, hogy meg kell keresnem a problémáimra a megoldást és nem szabad inkább egyre jobban beléjük menekülnöm. Azóta már nagyon sok minden változott az életemben, magam mögött hagytam az egész múltat, ezért el is költöztem végül, hogy új életet kezdhessek és már nem keresem a miérteket az egészben, csak elfogadtam.
Nekem ez volt az a pont, ahol életmódot váltottam és azóta próbálok minél inkább az egészségemre odafigyelni, mind az étkezés, mind pedig a sportolás terén. Amikor van rá lehetőségem, heti kétszer eljárok futni, vagy közös csoportos órákra, ahol pedig új ismerősöket, mondhatni barátokat is szereztem már.