Életmódunkra is óriási kihatással lehet egy pályázat

Onnantól kezdve, hogy belekerülünk a felnőtt életbe, szinte teljesen ránk van bízva az, hogy miként töltjük az időnket. Ez persze nem minden szempontból igaz, mivel a napunk nagy része munkával fog telni. Ettől függetlenül, mikor otthon vagyunk, illetve hétvégente, rengeteg választásunk van a szabadidős tevékenységekből. Nagyon gyakran azonban azt veszem észre, hogy az emberek nem tudnak mit kezdeni magukkal.

Ennek az a fő oka, hogy túl fáradtnak érzik magukat az egész hetes gürcölés, a családi kötelességek és más terhelések mellett. Nem szabad azonban hagynunk, hogy ezek a dolgok lehúzzanak minket. A legkisebb olyan tevékenység, ami örömet okoz nekünk, már rengeteget segíthet. Főleg, ha szép lassan ebből kialakul egy új szokás, ami már természetes része lesz az életünknek. Úgyhogy ne adjuk fel a küzdelmet, mert lehet, hogy már a küszöbön a siker.

Vegyük példának az én cégemet. Hosszú ideje küszködtünk azzal, hogy honnan szerezzünk pénzt. Persze tisztában voltam vele, hogy mennyi pályázat létezik, amikkel támogatást kaphatnánk, de egyszerűen nem volt időm arra, hogy még ezekre is odafigyeljek a cégem vezetése mellett. Egyik este azonban úgy döntöttem, elkezdek egy kicsit keresgélni a témában. Így jött szembe velem egy „Pályázatírás cégeknek – fejlesszen pályázatokkal, támogatásokkal!” kiírás.

Ez pont egy olyan dolognak hangzott, amire szükségem lenne. Ettől függetlenül azért óvakodtam attól, hogy rögtön megbízzak bennük. Mégis, rákattintottam a „Pályázatírás cégeknek – fejlesszen pályázatokkal, támogatásokkal!” kiírásra és nemsokára már a Pályázati Fejlesztés oldalát böngésztem. Ha egy szóban kéne jellemeznem a Pályázati Fejlesztés oldalát, akkor az a letisztult lenne. Tényleg az érződik rajtuk, hogy nagyon professzionálisak. Tisztában vannak vele, hogy mire van szüksége azoknak, akik idejönnek és ezt is biztosítják nekünk.

Tényleg nincsenek bonyolult menük, amiknek meg kéne tanulnunk a használatát. Helyette két fő opció közül választhatunk. Az egyik a pályázatírás cégeknek, a másik pedig a pályázatírás magánszemélyeknek. Fantasztikus, hogy a spektrum mindkét oldalát kiszolgálják. Engem azonban elsősorban a pályázatírás cégeknek szolgáltatás érdekelt, úgyhogy rá is kattintottam és elkezdtem bővebben olvasni arról, hogy mégis mit tudnak nyújtani nekünk.

Nagyon tetszett egyébként, hogy a tájékoztatók is követték azt az elvet, hogy a Pályázati Fejlesztés oldalán nincsen mellébeszélés. Nagyon érthetően magyarázták el azt, hogy miben tudnak segíteni egy cégnek és, hogy miért éri meg őket alkalmazni, ha pályázatírásról van szó. A legfőbb indok persze az idő. Mint ahogy már az előbb említettem, nagyon nem érek rá arra, hogy folyamatosan odafigyeljek arra, hogy éppen milyen pályázatok érhetők el a cégem számára. Mire meglátunk egy pályázatot, szinte már biztos lehetek benne, hogy lekéstünk róla. A Pályázati Fejlesztés csapata azonban helyettünk megcsinálja ezt.

Egy dolog azonban felfedezni egy pályázatot, de sokkal nehezebb rendesen jelentkezni rá. A Pályázati Fejlesztés azonban már hosszú évek tapasztalatával rendelkezik ebben a témában. Éppen ezért, minden dokumentumot elő fognak készíteni helyettünk és nekünk szinte semmit nem kell aggódnunk.

Nagyon tetszett tehát az, amit ajánlottak. Nemsokára fel is vettem velük a kapcsolatot és újabb kellemes meglepetések értek. Mégpedig azzal kapcsolatban, hogy milyen gördülékeny volt az ügyintézés. Elsőként egy ingyenes konzultáció során átbeszéltük, hogy mikre tarthatna igényt a cégem, ezt követően pedig már munkához is láttak. Nagyon örülök, hogy rábukkantam a „Pályázatírás cégeknek – fejlesszen pályázatokkal, támogatásokkal!” kiírásra. Mert teljesen megváltoztatta az életemet.